A cégünknek ez volt az 5. kiállítása.
Az első, 2011-es standot az egyik lámpagyártónktól, az Amplextől kölcsönöztük.
A 2012-es évben az alapító-cégvezető elképzelése alapján készült, 2013-ban Dr. Home álmodta meg a standot, 2014-ben pedig a 2013-as év designját alakították át.
A 2015-ös tervét pedig én készítettem.
Ilyen lett:
Fontosnak tartottam a kiegészítőket, a virágokat és a szőnyeget, hiszen ezektől lesz otthonos a hangulat.
Ja, szőnyeg és a fiókos szekrény DIY projektek voltak, mindkettő IKEA Hack.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése