2020. augusztus 31.

Nappali-étkező moodboardok

Megint moodboardok, mégpedig annak a lakásnak a nappalijához, aminek a hálószobáját itt mutattam. Ezek most elég különbözőek, itt még kerestük a stílust is, nem csak a színeket-formákat-anyagokat.

Nem kezdenék bele hosszabb leírásba, hiszen úgyis látjátok amit kell. Annyit azért hozzáfűzök, hogy egy hölgy lakása, és a 2-es és 3-as verziót fésültük végül össze, ez lett a 4-es, végleges változat.

1-es verzió

2-es verzió

3-as verzió

4-es, végleges verzió


2020. augusztus 28.

Frissdiplomás vagyok :D

 A Covid miatt egy darabig az sem volt biztos, hogy lesz diplomaosztó ünnepség, de én azért nagyon bíztam benne. Hát lett, éljen! 😁 A vendégek számát viszont kettőre korlátozták és drága Balázsom volt olyan előzékeny hogy átadta a helyét, így anyu és apu együtt tudott jönni. 💖

Szuper három év volt. És szuper fárasztó is, úgyhogy kicsit még várok, míg rászánom magam a Belsőépítész MA-ra. 😅

Ja, és kiosztották a PTE Alumni Magazint. Elteszem emlékbe. 😊




2020. augusztus 24.

Évszakelmélet

 Úgy három éve találkoztam ezzel a színtípus dologgal. Elkezdtem utánaolvasni, és kb a harmadik mondat után már akartam. A nyolcadiknál már nagyon. Először csak olvastam róla, aztán bejelentkeztem egy budapesti színtanácsadóhoz hogy lássam, hogy is működik ez a gyakorlatban, milyen egy igazi színtanácsadás. Akkor már sejtettem hogy elmegyek a tanfolyamra, de a tanácsadás után már tudtam. Csak azt nem hogy mikor. Aztán az Évszakelmélet és színtípusok a lakberendezésben lett a szakdoga témám, megnyertem vele egy egyetemi tudományos ösztöndíjat, úgyhogy be is iratkoztam Pirityi Évához egy Szín- és stílustanácsadó tanfolyamra.  

Első színkörünk a kendőkből - nem kis meló volt...

Tíz szombat alatt tanultuk meg az elméletet és kezdtük el a gyakorlatot. Azt azért csak kezdtük, mert ahhoz, hogy ez jól menjen, rengeteg gyakorlás kell, itt tényleg nem elég csak az elméletet tudni. A külső körülmények - mint a megfelelő erősségű természetes fény, a semleges háttér - mellett a színlátás extra fontos, de a jó hír az, hogy az fejleszthető. Mondjuk nekem szerencsém van, mert vagy jó színlátással születtem, vagy baromira felfejlesztettem. :D

Miközben szombatról szombatra haladtunk az elmélettel, meg kendőztük először egymást, később a meghívott vendégeket, háziként mindenki elkészítette az egyik vizsgafeladatot, a 12 típus színtablóját:

Tavaszok, nyarak, őszök és telek

A vizsgára elvihettem a nővéremet, akit addig nem kendőztem, de hideg tél típusnak tippeltem. Végülis télnek tél, de nem hideg, hanem sötét. Mint én. Mármint sötét telek vagyunk mindketten. :D

Végre kezemben az oklevél - nincs több szombat hajnali vonatozás :D

Azóta elég sokat sikerült kendőzni/tesztelni. A szakdolgozati kutatásban 30-an szerepeltek, de a kutatás előtt is, és azóta is sok az érdeklődő erre a "varázslatra".  Ősszel bele is csaphatunk a lecsóba, hivatalosan is tudok majd színtanácsot adni. :)

2020. augusztus 21.

Mivel telt el a nyár?

Sosem voltam még ennyit a Balatonon, mint ezen a nyáron. 

Na jó, ez így nem igaz, mert 20 évesen egy nyarat végigdolgoztam Siófokon, de az máááás. Most nyaraltunk sokat. Persze vittem néha munkát is, és Balázs is dolgozott a hajóról, de mivel szeretjük a munkánkat, ez nem volt nagy baj. :D

Gyerekként szerettem a Balcsira menni, de kuriózumnak számított az egy napos strandolás, mert annak kb a felét az úton töltöttük a kis Renault 4-essel. Aztán jöttek a 90-es évek, amikor megromlott a viszony, elromlott a Balcsi. Erre kb mindenki emlékszik. Akkor szerettem bele újra a magyar tengerbe, amikor 8 éve Balázzsal és a fiúkkal bringával körbetekertük. A balatonvilágosi kilátónál csak ámultunk, hogy milyen gyönyörű, ott és akkor történt. 

Azóta még háromszor körbetekertük, de az 5. bringakör elmaradt Barbi érkezése miatt, és azóta sem sikerült összehozni. De nem aggódom, majd megcsináljuk jövőre. Vagy azután.

Most a vitorlázásba gárgyultunk bele. Balázs a kapitány, én meg a mancsaft. Csak ne fújjon nagyon a szél! :D


2020. augusztus 17.

Szakrális tér terve - diplomamunka


Hogy kiderüljön, mit csináltam az elmúlt három évben, megmutatom mik készültek az egyetemen. Elsőként mutizom a diplomamunkámat. :)

A tablók szövegét idemásolom a posztba, mert nem biztos hogy kényelmes lenne olyan apró betűket olvasni.


Szakrális tér terve – Diplomamunka 
Elter-Jantner Zsófia – PTE KPVK – környezetkultúra III.évf. – P8O4MD


A szakrális terekben fontos szerepet játszik a fény, a fény a szellem metaforája. A szakrális tér a divinációt szolgálja, azaz a képességet, hogy valaki egy jelenségben felismeri a szentet. A szakrális tér jelentéshordozó szerepet tölt be, vagyis szimbólum. A tér a benne kirajzolódó alakzatokkal megjelenít, közvetít valamit, de a közvetített tartalom spirituális természetű, vagyis nem lehet a négydimenziós tér „foglya”. Nem maga a tér szent, hanem amire utal. A szakrális építészet modellezi a divinációt: a test, az anyag átszellemül, a szellem testet ölt.


Fő inspirációként a fénnyel való operáláshoz Tadao Ando, a fény mesterének munkái szolgáltak, legfőképpen a The Church of Light és az UNESCO Meditation Space. Az épület formájához a Vector Architects csapata által tervezett Seashore Chapel mutatott irányt.


A bemutatott szakrális tér magasba törő tömegével, formájával és az áttört falain beszűrődő fénypászmákkal segít elérni egy meditatív állapotot, amivel megtalálhatjuk magunkban Istent. 


Az épület öntött beton alapon áll, a tető/falsíkok anyaga égetett fa, ami rusztikus, szabálytalan felületével ellensúlyozza a forma feszességét és a beton ridegségét. Természetes megvilágítása és szellőzése az áttöréseken keresztül történik. 


A padlóba épített, az épület hosszán végigfutó járható üveglap egyrészt díszítő elemként szolgál, másrészt keresztülnézve rajta az épület alatti élővilág megfigyelése elősegíti a belső béke elérését. A domborzati viszonyok miatt a járható üvegfelület alatt fokozatosan mélyül a talaj, így lehetőséget ad arra, hogy a látogató a látványhoz hozzászokjon, vagy ha bizonytalannak érzi magát az üvegen, kikerülje azt.


Az épület egy városszéli domb gerincén futó út mellett fekszik, a völgy fölé nyúlva. Bizonytalannak tűnő egyensúlyi helyzete arra ösztönzi a látogatót, hogy lekűzdje félelmét, ezzel pedig közelebb kerül a belső harmónia állapotához.


A belső tér a lehető legegyszerűbb, nincs oltár, nincs feszület, csupán két pad, ami kereszt alakot formál.  A padon ülve a beszűrődő fényjáték és az épület alatti élővilág megfigyelése segíti az elmélyülést, a meditációt, az istenkeresést.


A fiatalabb generációk nagy része már nem igényli az egyházi épületek pompáját. Vallásukat, Istenhitüket nem a liturgiák és a templomok testesítik meg, ők inkább a természetben keresik – és találják meg – a szentséget. Ennek az épületnek a terve nekik készült.


2020. augusztus 14.

Csacska-kert

Év elején - még éppen a Covid előtt vettünk egy tanyát. Decemberben indítottuk a projektet, de régóta gondolkoztunk már rajta, néhányat meg is néztünk, és végre megtaláltuk. :)

Nem nagy szám, és amúgy csak a mi környékünkön hívják tanyának a szőlő miatt. Van rajta 37db gyümölcsfa, fenetudja mennyi szőlő, meg most már veteményes is, amit folyton alakítok, de nem tudom mikor lesz kész. :D Szuper helyen van, autóval pár perc, gyalog mondjuk háromnegyed óra, abból fél óra hegymenet. Szóval fent van a város fölötti városi kilátó fölött. :D Szuper panoráma, nyugi, madárcsicsergés. Csacska-dűlő, már a neve miatt is imádom. 

Eleinte a gyerekek is szerettek kijárni, sajnos azóta elveszett a lendület, csak én vagyok hajthatatlan, és megyek amikor tudok.

A hosszú távú terv az, hogy lebontjuk a kis épületet, és odabiggyesztünk egy másikat, de ez évek múlva lesz esedékes, mert kikötöttem, hogy csak akkor kezdhetjük tervezni, ha itthon mindennel készen vagyunk. :D

Addig meg élvezem fent a nyugit, a madárcsicsergést és a meditatív gazolást. Meg szüretelem a rukkolát, a paradicsomot, a borsót, a babot, a málnát, a padlizsánt, a cukkínit és a mindenfélét a veteményesemből.
 

2020. augusztus 10.

Hálószoba moodboardok

Tervezéskor fontos momentum a moodboardok készítése. Nekem legalábbis. Miután elkészült a térszervezés,  meghatároztuk a stílust és a színeket, összeállítok néhány hangulati táblát, amikkel könnyebb a megrendelőnek elképzelni a teret. Én egyelőre jobban szeretem ezt a módszert, mint a 3D renderelt képeket, mert a rendereléssel rengeteg időm megy el, és még akkor sem lesznek tökéletesek azok a képek - azt hiszem, be is jelentkezem Faludi Évihez, akivel együtt tanultunk a Szitakötő Kreatívsuliban, aztán ő tett egy Archline oktatói vizsgát, szuperül kezeli a programot és nagyon tuti rendereket tud készíteni. :)

Na de vissza a moodboardokhoz. Tavaly készült ez a három - egymáshoz nagyon hasonlító - tabló egy hálószobához, egy akkor még épülő házba. A ház felépült, a tulaj beköltözött, nekem meg mennem kellene már projektet zárni, azaz megnézni, mi lett a tervekből...





2020. augusztus 7.

Elröppenő egyetemi évek...

Alighogy lezártuk az első szemesztert, már be is fejeztem a hat félévet és lenyomtam az államvizsgát (csupaötös). Tudtam hogy gyorsan telik majd el ez a három év, de arra nem számítottam, hogy kb. csak egy villanásnak fog tűnni.
Annak ellenére, hogy valamivel többet vártam a képzéstől, nem bánom hogy jelentkeztem a szakra, sokat adott szakmailag és emberileg egyaránt.

A legjelentősebb eredményem a szakdolgozati kutatásom volt - Évszakelmélet és színtípusok a lakberendezésben -, amivel szerepeltem a 2019-es Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián, majd a kari Tudományos Diákköri Konferencián - ahonnan továbbküldtek OTDK-ra -, és elnyertem a PTE Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Programjának 10 hónapos ösztöndíját is. Ez az ösztöndíj könnyítette meg, hogy elvégezzem Pirityi Éva - elismert színdinamikai szakmérnök és színszakértő - Szín-és stílustanácsadó tanfolyamát, ami a kutatáshoz elengedhetetlen volt

Most, hogy vége a diákéveknek ( :D ), újból vállalkozó leszek, megyek is hamarosan a kormányhivatalba. Duuurva... :D :D