2016. december 19.

Megvan a bizonyítvány!

Így most hivatalosan is lakberendezőnek mondhatom magam. Nekem ehhez kellett ez a papír.
Az év hátralévő majdnem két hetében megpróbálok lazítani, karácsonyra készülni, aztán januárban belevetem magam a munkába. :D
Kihirdették az Év Lakberendezője pályázatot, naná, hogy nekimegyek!


1., Megérkezett a negyedik szakmát adó bizonyítványom. Jippííí! Már készülök a következőre.
2., Az államilag elismert magániskolai oklevél. Csupa ötös. :D
3., A két tervdoksi és a bizi.  4., Vikimmel meg is ünnepeltük - két forraltbor az adventi vásárban, -4 fokban. Megfagytunk.


2016. december 11.

Záródolgozat - tervdokumentáció

Mivel a lakberendező sulim ideje alatt dőlt el, hogy beépítjük a tetőteret, ez lett a záródolgozatom témája. Barbi születése miatt kicsit elcsúsztam az elkészítésével, de most végre leadtam.
Vikivel - tanárommal - átbeszéltük, következő héten elkészíti róla az írásos értékelést is, hét vége felé pedig megyek a bizonyítványomért. Juhúúúú!!! :D
Sokat dolgoztam vele, irtó nagy kő gördült le ezzel rólam, de unatkozni így sem fogok, van még mit csinálni.

 


Mivel a tetőtérbe eredetileg nem terveztünk konyhát, a tervdokumentációba sem került be. Később Viki mégis kért egyet, így ez külön készült el.
Itt a jelenlegi konyha-étkezőnk átalakításának terve. Az étkező funkció kikerül a helyiségből, ez átkerül a mostani nappaliba.